Pályázat plusz forrásokra

Pályázat plusz forrásokra

A kormány az április elején nyilvánosságra hozott Helyreállítási és Alkalmazkodási Tervében deklarált célként jelölte meg a magyarok általános egészségi állapotának javítását. Ennek elérését az egészségügyi szolgáltatások színvonalának emelésével és az infrastrukturális, humánerőforrás és informatikai feltételek fejlesztésével kívánja elérni.

Az egészségügyi ellátórendszert érintő beavatkozások két pillére az alapellátás megerősítése és a szakellátás átalakítása. Ebbe az irányba hat a bértámogatással ösztönzött praxisközösségek létrehozása és az egyéb szakvizsgáknak megfelelő további ellátások nyújtásának finanszírozása.

A kormány a lakóhelyközeli ellátások erősítését célzó többletfeladatokhoz plusz forrásokat is biztosítani kíván.

Pályázat orvosi eszközök beszerzésére

A Miniszterelnökséget vezető miniszter pályázatot írt ki az 5000 lakosnál kisebb települések számára az önkormányzati tulajdonban lévő, állami finanszírozású közfeladatot ellátó orvosi rendelők működéséhez szükséges orvosi eszközök beszerzésének támogatására. A pályázati keretösszeg 500 000 000 forint. A támogatás folyósításának nem feltétele saját forrás biztosítása. A maximálisan igényelhető összeg 2 000 000 forint. A pályázat célja, hogy az egészségügyi alapellátás biztosításának infrastrukturális feltételei korszerűbbé váljanak, továbbá, hogy a települések alapellátási feladatait végző háziorvosok számára lehetőséget teremtsen arra, hogy amennyiben a háziorvos más szakvizsgával is rendelkezik, úgy egyéb szakvizsgájának – belgyógyászat, kardiológia, pszichiátria, rehabilitáció, és tüdőgyógyászat – megfelelő ellátást is nyújtani tudjon. Pályázni kizárólag a NEAK-kal kötött „finanszírozási szerződésben foglalt tevékenységek végzéséhez szükséges, az adott egészségügyi alapellátás biztosításához elengedhetetlen műszer, gép, informatikai és egyéb eszköz” beszerzésére lehet.

Pályázni lehet többek közt számítógép és nyomtató, telefon és más mobileszköz, valamint orvosi szoftver beszerzésére.

A pályázatok benyújtására 2021. május 12. és 2021. június 11. között lesz lehetőség.

A teljes pályázati kiírás itt érhető el.

A pályázat lehetőséget biztosít az Önkormányzatoknak, hogy a praxisközösségbe belépő praxisok az összehangolt működéshez elengedhetetlen informatikai támogatáshoz juthassanak.

A Dericom Kft. tagja volt a 2012 és 2016 közötti SH/8/1 Svájci Projekt fejlesztői konzorciumának, amely az alapellátási praxisközösség modell informatikai hátterét dolgozta ki, majd az itt szerzett tapasztalatokat beépítette a saját medikai rendszerébe. Az alapellátásban egyedülálló on-line technológián működő NetDoktor medikai rendszer flexibilisen testre szabható. A praxisok működése egymással összekapcsolható. Számtalan praxisközösség szintű prevenciós, morbilitási, forgalmi stb. statisztika és jelentés érhető el a rendszerben. 2018 óta a NetDoktor több Praxisközösség számára is biztosítja a feladatellátáshoz nélkülözhetetlen informatikai hátteret.

NetDoktor Praxisközösség Modul

A NetDoktor Praxisközösség Modul lehetővé teszi

  • a praxisok flexibilis összekacsolását,
  • a feladatok összehangolását.

Biztosítja

  • a közös adminisztrációs felület használatát,
  • a riportolási, statisztikai és jelentési felületet,
  • az egymással és a lakossággal történő hatékony kommunikációt.

Meggyőződésünk, hogy a jó szoftver csak az alap. A rendszerbevezetés akkor lesz sikeres, ha a szállító kiforrott szoftverbevezetési módszertannal, szerteágazó integrációs lehetőségekkel, valamint rugalmas ügyfélszolgálattal áll az ügyfelek rendelkezésére.
Munkatársaink 2017 óta csaknem 700 praxisnál indították el a NetDoktor medikai rendszert. Közel ugyan ennyi esetben végeztek sikeres adatkonvertálást a korábban használt szoftverek adataiból. Több mint kétszer ennyi felhasználónak segítettek a szoftver használatát elsajátítani, és ugyanennyi felhasználó napi munkáját segítik folyamatosan napi 12 órás ügyfélszolgálattal.

Kiemelt figyelmet fordítunk a praxisközösségek működésének a támogatására.

Lépjen velünk kapcsolatba!

2021.04.07 – NetDoktor Hírlevél

 

 

 

 

 

NetDoktor Hírlevél – 2021. 14. hét



Kedves Doktornő / Doktor Úr!
Kedves Asszisztens!
Heti hírlevelünk témája

  • Havi jelentés információ
  • Kommunikációs modul és oltásszervezés oktatás felvételei
  • Visszamenőleges táppénz igazolás kérelem nyomtatvány
  • Gyorsabb lett a helyettesítés
  • Praxisközösségek lehetőségei

 

A jelenlegi helyzetben felmerülő fejlesztési igényeket az idő rövidsége, illetve a rendszerek összetettsége miatt csak az online működésű NetDoktorban tudjuk teljes körűen biztosítani.
Az oltások adminisztrációjában, illetve a páciensekkel történő kommunikációban olyan komplex segítséget kínálunk Önnek, ami rendkívüli módon megkönnyíti az oltások szervezését, a páciensek előjegyzését, értesítését, akár saját rendelőben, akár oltóponton oltják, ütemezi az első és a második oltás időpontját.
Mivel a NetDoktor a különböző oltóanyagok leltárát, készletnyilvántartását is megoldja, képes támogatni azt a döntést is, hogy ki, milyen oltást kapjon.

Oltás listák helyett egyetlen felület

oltás panel

A háziorvosok szakmai vezetői összeállítottak egy ajánlást, ami segítséget jelent annak eldöntésében, hogy mely csoportok oltása a sürgetőbb. A szakmai ajánlás 4 preferencia szintet jelöl meg.
oltás preferencia
A DeriCom fejlesztő gárdája beépített a NetDoktorba egy új funkciót, ami többek közt segítséget jelent a 4 preferencia szint figyelembevételével szervezni az oltást.

NetDoktor Oltástámogató Panel

A NetDoktor Oltástámogató Panel a háziorvosi szoftveren belül kezel minden, az oltáshoz kapcsolódó információt. Az oltásra regisztráltakat folyamatosan, naprakészen tartja nyilván.

Miben különbözik az Oltástámogató Panel a moduloktól?

A NetDoktor Oltástámogató Panelje az alaprendszer része, így nem kerül többletköltségbe Önnek. A panel a COVID oltásokkal kapcsolatos teljes adminisztrációt és forgalomszervezést megoldja.

Milyen lehetőségeket nyújt az Oltástámogató Panel?

  • A COVID19 oltás lista szervesen össze van kapcsolva az ellátásában vagy a külső helyen (oltóponton) felvett oltás adminisztrálásával. Azaz a NetDoktorban csak 1 helyen kell rögzíteni az oltást, és ez lehet az ellátás, az infó panel OLT flagje, vagy a COVID19 oltás lista is. 
  • A panel segít az oltóanyagok kiosztásában, a kor, a krónikus betegségek ill. az előző fertőzések figyelembevételével.  
  • A NetDoktor Oltástámogató Panel nem csak a saját rendelői oltásait, hanem az oltóponton történő oltásokat is szervezi, illetve értesítést küld róla a páciensének. 
  • A NEAK listák beimportálásával páciensei e-mail címei feltöltődnek a NetDoktorba, így a kommunikációs modulon keresztül már könnyedén el tudja érni őket és az oltásszervezés keretében csoportos értesítőket tud nekik küldeni.  
  • Amennyiben Extra Kommunikációs modult használ, úgy nem csak e-mailen, hanem app-üzenetben is megkapja betege az értesítést.  
  • A panel képes előállítani az aktuális oltópontra küldött páciensek listáját, ami alapján az EESZT felületén könnyedén előjegyezheti a megadott oltópontra betegeit.  
  • A panel tartalmazza a mindig aktuális oltópontok listáját, és a területéhez legközelebbit javasolja Ön  illetve betege számára. 
  • A többféle COVID-19 oltóanyagot, amit Ön kap, nyilvántartja a NetDoktor és kezeli a készletet, illetve mindig láthatja a szabadon felhasználható adagok számát.  
  • A NetDoktor Praxis Weblap segítségével rengeteg oltás-szervezéssel kapcsolatos információt, dokumentumot tud megosztani pácienseivel, ezért jó néhány kollégája munkáját már jelentősen könnyíti ennek használata.

Ha szeretne többet megtudni a NetDoktor oltástámogató lehetőségeiről, ajánljuk figyelmébe alábbi bejegyzésünket, illetve a témát körüljáró oktatásunk videófelvételeit.

 Részletek

Videók a Kommunikációs modul és oltásszervezés oktatásról

 Az oltásszervezés részleteit az alábbi gombra kattintva tekintheti me

Megtekintem

Az oktatás teljes anyagát az alábbi gombra kattintva nézheti vissza

 Megtekintem

 

 Rendeljen bárhol, bármikor kompromisszumok nélkül…

 

NetDoktor minden eszközön

 

Maradjunk kapcsolatban!

Továbbra is várjuk NetDoktorral kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit,
melyek alapján segítő videókat készíthetünk Önnek és kollégáinak.

DeriCom Kft.
1095 Budapest, Ipar u. 2./B
info@dericom.hu
www.dericom.hu
Copyright ©  Dericom Kft. – Minden jog fenntartva

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2021.04.01 – NetDoktor Hírlevél

 

 

NetDoktor Hírlevél – 2021. 13. hét



Kedves Doktornő / Doktor Úr!
Kedves Asszisztens!
Heti hírlevelünk témája

  • Havi jelentés információ
  • Kommunikációs modul és oltásszervezés oktatás felvételei
  • Visszamenőleges táppénz igazolás kérelem nyomtatvány
  • Gyorsabb lett a helyettesítés
  • Praxisközösségek lehetőségei

 

Havi jelentés információ

A NEAK szerver napok óta túlterhelt, ezért azt javasoljuk, hogy a havi jelentés küldéssel várjanak.
A jelentés beküldésére öt munkanap áll rendelkezésre.

Kommunikációs modul és oltásszervezés oktatás felvételei

A 03.30-i Kommunikációs modul és az oltászervezés online oktatás teljes anyagát elérhetővé tettük, hogy azt igény esetén vissza tudják nézni.

Egyik fő témánk a Kommunikációs modul lehetőségeinek bemutatása, a másik pedig a NetDoktor oltástámogató panelje volt, mely jelenleg még fejlesztési fázisban van.

Az oktatás során igyekeztünk körüljárni, hogyan lehet:
• a NEAK által megküldött listából az adatokat átemelni,
• az oltási értesítőket csoportos e-mailben kiküldeni,
• az értesítőhöz oltási tájékoztatót és/vagy nyilatkozatot csatolni,
• a belegyező nyilatkozatokat elektronikusan kezelni,
• az oltási időpontokat a naptárban vezetni.
  • Azonnali segítséget szeretnénk nyújtani az oltásszervezéshez
  • A következő frissítésben gyorsul a helyettesítés!
  • Praxisközösségek lehetőségei

Azonnali segítséget szeretnénk nyújtani
az oltásszervezéshez

Azért, hogy minél több felhasználóval meg tudjuk ismertetni a munkájukat megkönnyítő módszereket, csoportos oktatást szervezünk.

Az oktatást online formában és térítés mentesen kívánjuk megtartani!

Szeretnénk megmutatni, hogyan tudják

 

• a NEAK által megküldött listából az adatokat átemelni,
• az oltási értesítőket csoportos e-mailben kiküldeni,
• az értesítőhöz oltási tájékoztatót és/vagy nyilatkozatot csatolni,
• a belegyező nyilatkozatokat elektronikusan kezelni,
• az oltási időpontokat a naptárban vezetni.

Az oltásszervezés részleteit az alábbi gombra kattintva tekintheti meg

Megtekintem

Visszamenőleges táppénz igazolás kérelem nyomtatvány

 

Bekerült a NetDoktorba a Visszamenőleges táppénz igazolás kérelem nyomtatvány, amelyet a felhasználók az ellátás/táppénzes felületen található nyomtató gomb alatt érnek el.

visszamenőleges táppénz igazolás

Gyorsabb lett a helyettesítés

A gyorsabb keresés érdekében a helyettesítés során mostantól a páciens lista tetején választhatják ki, hogy melyik praxis pácienseit szeretnék látni. 
A helyettesítés során elérhető a helyettesítendő praxis táppénzes naplója is.

táppénzes napló

Praxisközösségek lehetőségei

Mit tartalmaz az alapellátásra vonatkozóan a 2021-2027-es időszakra meghirdetett ágazati stratégia? Feladatokat, vagy forrásokat is?

Praxisközösségi pályázat

„EGÉSZSÉGES MAGYARORSZÁG 2021−2027” címet viselő 130 oldalas anyagból kiderül, hogy az intézkedéscsomag koordinálásával megbízott egészségügyért felelős államtitkárság az alapellátás szereplőinek a jelenleginél nagyobb szerepet szán az egészségfejlesztés, a szűrés és gondozás, valamint a krónikus betegségek kezelésének a területén.

További részletekért olvassa el bejegyzésünket!

Részletek

 

 Rendeljen bárhol, bármikor kompromisszumok nélkül…

 

NetDoktor minden eszközön

 

 

Maradjunk kapcsolatban!

Továbbra is várjuk NetDoktorral kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit,
melyek alapján segítő videókat készíthetünk Önnek és kollégáinak.

DeriCom Kft.
1095 Budapest, Ipar u. 2./B
info@dericom.hu
www.dericom.hu
Copyright ©  Dericom Kft. – Minden jog fenntartva

 

 

 

 

 

 

 

2021.03.26 – NetDoktor Hírlevél

 

 

NetDoktor Hírlevél – 2021. 12. hét



Kedves Doktornő / Doktor Úr!
Kedves Asszisztens!
Heti hírlevelünk témája

  • Azonnali segítséget szeretnénk nyújtani az oltásszervezéshez
  • A következő frissítésben gyorsul a helyettesítés!
  • Praxisközösségek lehetőségei


COVID-19 oltások adminisztrálása (EESZT)

Azok a vakcinák, melyekből várhatóan a háziorvosi praxisok is kaphatnak, bekerültek a programjainkba. A beadott oltásokat a B-300-as (havi) jelentés tartalmazni fogja, és a riportokon belül áttekinthetők, szűrhetők lesznek a COVID-19 ellen beoltott pácienseik is.
Mivel az OKFŐ nem biztosít lehetőséget arra, hogy az adatokat az orvosi szoftverek automatikusan adják fel az EESZT felé, ezúton is szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy a COVID-19 oltás tényét igazoló jelentéseket kötelező adminisztrálni az EESZT felületén (https://portal.eeszt.gov.hu) is!
 

A NetDoktor oltástámogató lehetőségei

Az oltás előtti állapotfelmérő, illetve a COVID-19 oltás tájékoztató sablonok, a telefonhívásokat kiváltó csoportos e-mail küldés lehetősége és a NetDoktor Páciens applikáció mind olyan eszközök, melyek segítik az oltásszervezői feladatokat.
Az eddigi tapasztalatok és igények alapján jelenleg jelentős fejlesztés folyik a NetDoktorban, hogy még több segítséget nyújtsunk az oltandó, illetve már beoltott páciensek nyilvántartásával, előjegyzésével, értesítésével kapcsolatban.
 
A NetDoktor oltástámogató lehetőségeit az alábbi bejegyzésben részletesen is bemutatjuk.
 
 
 
  • Azonnali segítséget szeretnénk nyújtani az oltásszervezéshez
  • A következő frissítésben gyorsul a helyettesítés!
  • Praxisközösségek lehetőségei

Azonnali segítséget szeretnénk nyújtani
az oltásszervezéshez

Azért, hogy minél több felhasználóval meg tudjuk ismertetni a munkájukat megkönnyítő módszereket, csoportos oktatást szervezünk. 

Az oktatást online formában és térítés mentesen kívánjuk megtartani!

Szeretnénk megmutatni, hogyan tudják

 

• a NEAK által megküldött listából az adatokat átemelni,
• az oltási értesítőket csoportos e-mailben kiküldeni,
• az értesítőhöz oltási tájékoztatót és/vagy nyilatkozatot csatolni,
• a belegyező nyilatkozatokat elektronikusan kezelni,
• az oltási időpontokat a naptárban vezetni.

Szeretnénk ismertetni, hogy milyen alternatívái vannak a páciensekkel való kapcsolattartásnak a személyes találkozások és a telefonhívások mellett.

Hírleveleinkben és média felületeinken már több alkalommal találkozhattak az erről szóló információkkal. A járvány miatt kialakult  helyzetben azonban hatékonyabb segítségnek érezzük, ha egy online tréninget tartunk a témában, ahol kérdezhetnek is.

A NetDoktor Oltástámogató Paneljén keresztül, hamarosan további támogatást kapnak a kommunikációs modult használók, az oltandó páciensek nyilvántartásában, előjegyzésében, értesítésében.  Az oltás-támogató rendszerről bővebb információt kaphatnak a webináriumon.

A webinárium időpontja: 2021.03.30. 18:00
 
Azokat, akik az alapoktól indulóan szeretnének tájékoztatást kapni 18:00-tól várjuk, azoknak, akik a NetDoktor oltásszervezést támogató jelenlegi funkcióit már rutinosan használják, azt javasoljuk, hogy Ők 18:45-től csatlakozzanak, mivel a tréning második felében fogunk sort keríteni az új funkciók megismertetésére.
Az érdeklődőket az online tréninggel kapcsolatosan, további hírlevélben értesítjük.

A következő frissítésben gyorsul a helyettesítés!

 

A gyorsabb keresés érdekében a helyettesítés során mostantól a páciens lista tetején választhatják, ki hogy melyik praxis pácienseit szeretnék látni. A helyettesítés során elérhető a helyettesítendő praxis táppénzes naplója is.

 

Praxisközösségek lehetőségei

 

Mit tartalmaz az alapellátásra vonatkozóan a 2021-2027-es időszakra meghirdetett ágazati stratégia? Feladatokat, vagy forrásokat is?

Praxisközösségi pályázat

 

 

„EGÉSZSÉGES MAGYARORSZÁG 2021−2027” címet viselő 130 oldalas anyagból kiderül, hogy az intézkedéscsomag koordinálásával megbízott egészségügyért felelős államtitkárság az alapellátás szereplőinek a jelenleginél nagyobb szerepet szán az egészségfejlesztés, a szűrés és gondozás, valamint a krónikus betegségek kezelésének a területén.

Mindezt a praxisközösségi munka keretein belül kívánja megvalósítani.
A tárca a lakóhelyközeli ellátások erősítését célzó többletfeladatokhoz plusz forrásokat is biztosítani kíván. Ehhez az EU az EU4Health program számára jóváhagyott 9,4 milliárd eurós csomagból származó támogatásokat is fel kívánja használni.

 
A praxisközösségi nyilatkozatok megtételére alig két hét állt rendelkezésre. Ha a szolgáltatók a jelentkezéseket 2021. február 28-ig postára adták, akkor az áprilisi utalásokkal együtt az emelt összegű bértámogatást az év elejéig visszamenőleg meg kell kapniuk.
 
További részletekért olvassa el bejegyzésünket!

 

Részletek

 

 

 
 
 
 
 
 

 Rendeljen bárhol, bármikor kompromisszumok nélkül…

 

NetDoktor minden eszközön

 

 

Maradjunk kapcsolatban!

Továbbra is várjuk NetDoktorral kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit,
melyek alapján segítő videókat készíthetünk Önnek és kollégáinak.

DeriCom Kft.
1095 Budapest, Ipar u. 2./B
info@dericom.hu
www.dericom.hu
Copyright ©  Dericom Kft. – Minden jog fenntartva

 

 

 

 

 

 

 

Oltás listák helyett egyetlen felület

Oltás listák helyett egyetlen felület

A második negyedévtől a háziorvosok az oltásra regisztráltak teljes listáját megkapják a NEAK-tól. Továbbra is elsőbbséget élveznek az idősek és az alapbetegségben szenvedők.
A háziorvosok szakmai vezetői összeállítottak egy ajánlást, ami segítséget jelent annak eldöntésében, hogy mely csoportok oltása a sürgetőbb. A szakmai ajánlás 4 preferencia szintet jelöl meg.

oltas_preferencia

A DeriCom fejlesztő gárdája beépített az orvosi szoftverbe egy új funkciót, ami többek közt segítséget jelent a 4 preferencia szint figyelembevételével szervezni az oltást.

NetDoktor Oltástámogató Panel

A NetDoktor Oltástámogató Panel a háziorvosi szoftveren belül kezel minden, az oltáshoz kapcsolódó információt. Az oltásra regisztráltakat folyamatosan, naprakészen tartja nyilván.

Leválogatások

Alkalmas arra, hogy a regisztráltak közül a különböző szempontokat figyelembe véve le lehessen válogatni azokat a pácienseket, akiknek a beoltása leginkább sürgető, és akik számára rendelkezésre áll a megfelelő oltóanyag. A leválogatott páciensek előjegyzése és kiértesítése is kezelhető ugyan ezen a panelen.

A NetDoktor Oltástámogató Panel az excell táblák helyett egy átlátható felület jelent. Egyszerűbbé és megbízhatóbbá teszi az oltási listák kezelését.

A LISTA

A Covid19 lista a Riportokon belül található. Automatikusan frissül a betegek kórtörténeti adataiból. Betölti azoknak az adatait, akik kórtörténetében szerepel, hogy már be lettek oltva valamely Covid19 vakcinával. Ugyanakkor a NEAK által megküldött lista is ide tölthető be. Az adatok importálása során a program azokat a rekordokat kihagyja, amely olyan személyekhez tartozik, akik már szerepelnek a listában, vagy nem a praxishoz tartoznak. Ezzel megelőzhető, hogy egyes páciensek többször is szerepeljenek a kimutatásban. Ha a páciensnek a személyes adatai között még nincs rögzítve az e-mail címe, vagy a telefonszáma, akkor a program a NEAK listában szereplő adatokkal feltölti az üres mezőket.

A felületen keresztül jól követhetők az oltásra váró és a már beoltott páciensek. Megjelenítésre kerül, ha már megtörtént az adott személy értesítése, és az is, hogy visszaigazolta-e a felajánlott oltást és az előjegyzett időpontot. A lista azt is mutatja, hogy ki, mivel, mikor lett beoltva, hol került sor az oltásra, valamint, hogy hány oltást kapott már meg.

Előjegyzés és értesítés

Az előjegyzés generálás funkció indításával az adott szempontok alapján leválogatott páciensek számára az oltási időpont is lefoglalható. Az előjegyzések automatikusan bekerülnek az előjegyzési naptárba.
Az előjegyzési időpont kezdő és záró időpontja, azon belül az oltások ütemezése tetszőlegesen beállítható. Ha rögzítve van a programban, hogy adott oltóanyag esetén hány nap elteltével javasolt a második oltás beadása, akkor lehetőség van rá, hogy a második oltásra is megtörténjen már ezen a ponton az időpontfoglalás.
Az adott csoport számára ezt követően az e-mail értesítés is kiküldhető. Ehhez már szükség van a NetDoktor Kommunikációs Modul használatára is. Az értesítés kiküldéséhez beépítésre került egy e-mail sablon. A sablon szövege tetszőlegesen módosítható, sőt az e-mailhez akár melléklet is csatolható (pl. oltási nyilatkozat). Az e-mail címzettjei előtt a további címzettek rejtve maradnak, ezzel is védve a személyes adatok biztonságát.

Szerkesztő ablak használata

A lista egy-egy rekordjának megnyitásával lehetőség van az egyes mezőkbe új információkat rögzíteni. Ha a páciens visszaigazolja, hogy a számára felajánlott oltóanyagot és időpontot elfogadja, vagy éppen hogy elutasítja, akkor ez, mint új információ bekerül a rendszerbe. Ha ebben az ablakban átírásra kerül az oltási időpont, akkor az automatikusan átvezetésre kerül az előjegyzési naptárban is, és fordítva. Ha az ellátás során a programba rögzítésre kerül, hogy a páciens az oltást megkapta, akkor az automatikusan bekerült a Covid19 listába is.

Színek jelentése

Azért, hogy ez a rengeteg információ jobban követhető legyen a riporthoz egy színkód is tartozik.

oltas_lista_szinek

Oltási nyilatkozatok kezelése

Azok a praxisok, amelyek használják a NetDoktor Orvos applikációt a kitöltött nyilatkozatokat egyszerűen szkennelni tudják, és elektronikus formában azonnal hozzáfűzhetik a pácienseik kórlapjához. Másik lehetőség, hogy az oltási nyilatkozatot a pácienssel történt egyeztetést követően az érintett egy tablet, vagy egy telefon képernyőjén aláírja, és a NetDoktor Orvos Applikáció azonnal beilleszti a dokumentumba, majd a szoftver elmenti a digitális tárba. A dokumentumtárba elmentett nyilatkozatok bármikor előhívhatók. Visszakeresésük gyors és egyszerű.

Ha szeretne többet megtudni az app rendelést támogató funkcióiról, nézze meg a bemutató videót.

A NetDoktor-Orvos alkalmazás ingyenesen letölthető a Google Play (android) és az AppleSore (iOS – iPhone) ) on-line áruházakból. Használja Ön is!

Oltóanyag leltár

Extra szolgáltatásként a NetDoktor Oltási Panel egy Oltóanyag Leltárt is tartalmaz. Amennyiben rögzítésre kerül az egyes oltóanyagokból bevételezett mennyiség, akkor a programból lekérhető a felhasznált, a már lefoglalt és a még szabad oltóanyag.

NetDoktor Oltástámogató Panel használatát bemutató videó

 

A NetDoktor Oltástámogató Panel használatát bemutató videó tartalma:

0:00-5:30
Az Oltásszervezési Panel átfogó bemutatása
5:30-7:20
Lista feltöltése
7:20-12:55
Leválogatások
12:55- 16:20
Mezők szerkesztése
16:20-25:00
Előjegyzés, oltás értesítés
25:00- 31:30
Színkódok

EESZT kapcsolat

A szoftverben rögzített információk átadására más, központi rendszerek felé (pl. EESZT) abban az esetben kerülhet sor, ha ez központilag engedélyezésre kerül. Addig a covid19 oltásokat a https://portal.eeszt.gov.hu felületen is szükséges adminisztrálni.