Tapasztalatok a praxisközösségi működés informatikai hátteréről

DR HASITZ ÁGNES háziorvos, diabetológus, üzemorvos, a Szentendre és Vidéke Praxisközösség szakmai vezetőjének tapasztalatai a NetDoktor praxisközösségi munkát támogató egységes platformjáról.

7 praxis és 34 munkatárs munkájának összehangolása

2019 elején nagy lelkesedéssel fogtunk bele VEKOP pályázat keretében a praxisközösségi munkába. A konkrét szakmai munka mellett kiemelt célunk volt, hogy olyan informatikai hátteret alakítsunk ki ehhez a munkához, ami nagyban segíti mind a szakmai, mind a pályázati keretek közötti munkát. Bizton merem állítani, hogy ez sikerült. 7 háziorvosi praxis vett részt a praxisközösség munkájában, de összesen 34 kolléga munkáját hangoltuk össze. Ehhez alapvetően azt teremtettük meg, hogy a 7 praxisból 6-an egységes medikai szoftvert kezdtünk használni, az internet alapú NetDoktor programot.

Egységes praxisközösségi platform használata

Az informatikai hátteret adó DeriCom Kft. ehhez kialakított egy egységes praxisközösségi platformot, amit minden részt vevő kolléga saját belépési kódokkal tudott elérni. Ezen tudták a többletszolgáltatást végző szakemberek rögzíteni a tervezett foglalkozásokat, amit a háziorvosi medikai szoftverek felől is elértünk, láttunk, és direktben delegálhattuk a pácienseket az egészségügyi állapotfelmérést követően a foglalkozásokra. Kvázi előjegyeztük Őket. A foglalkozást tartó kolléga pedig előre látta a leendő résztvevőket, fel tudta venni velük a kapcsolatot, majd a foglalkozás kapcsán akár egyéni, akár csoportos esetén részletesen leírhatta, hogy mi történt a foglalkozáson. Ez az információ pedig automatikusan visszakerült az adott páciens háziorvosának medikai szoftverébe, a beteg dokumentációjába, ami alapján adott esetben orvosi döntéseket lehetett hozni. A közös felületen rögzíthettük, hogy ki tartja a foglalkozást, milyen helyszínen, egyéni vagy csoportos formában, továbbá azt is, hogy ez szakmai szempontból milyen típusú foglalkozásnak számít. Ugyanezen közös felületen vezettük a prevenciós rendeléseket is, amin keresztül lehetett rögzíteni, hogy innen milyen irányba tereljük tovább páciensünket. Hogy dietetikára, gyógytornára, sport foglalkozásra, pszichológiai tanácsadásra vagy egyéb programokra. Szervezhettünk szűrővizsgálatokat, pl. OSAS szűrést, vastagbélrák szűrést POCT mórszerrel, és dohányzásról leszoktató programot, és azokat is itt rögzítettük.

A háziorvosi szoftver és a praxisközösségi felület ilyen egységes, ide-oda információt szolgáltató funkciója jelentősen megkönnyítette a munkánkat. Sajnos a pályázat keretében nem tudtuk elkerülni a párhuzamos papír alapú dokumentációt, ez jelentősen nehezítette a munkát. Persze az elején számtalan gyermekbetegséggel is meg kellett küzdenünk, de folyamatosan jöttek a tapasztalatok és a részt vevő kollégák informatikai gondolkodása is javult. Állíthatom, hogy ez a rendszer fantasztikus és nélkülözhetetlen egy praxisközösség számára.

A most kialakulóban levő praxisközösségek esetében, főként a szoros praxisközösséget működtetni kívánó csapatoknak ez az informatikai hálózat, ami a háziorvosi szoftver és a közös praxisközösségi felület között van, lehetőséget teremt, hogy gyakorlatilag minden funkciót, plusz foglalkozásokat, rendeléseket, prevenciós rendelést, szűréseket kezelni lehessen, nyomon lehessen követni, és megszámlálhatatlan szempont szerint lehessen statisztikai adatot kinyerni.

Fontos megemlíteni a medikai szoftverben levő egészségi állapot felmérést követő egyéni egészség terv modult, amelynek használata tovább viheti előre azt a munkát, aminek célja az egészség nyereség. A prevenció mindhárom szintjét egységes rendszerben tudjuk kezelni ezzel a rendszerrel.

NetDoktor kommunikációs lehetőségei a pandémia alatt!

Kedves Kollégák!

 

Dr. Bányai Mónika vagyok. A praxisomban a napokban megkezdtük a koronavírus elleni védőoltás beadásának a megszervezését. A feladat nem könnyű. Oltóközpontban önkéntes oltóorvosként tapasztaltam, hogy a tömeges vakcinálás csapatmunka. Öt ponton történnek a különböző munkafolyamatok:

1-2.: kérdőívek töltésének, átnézésének segítése, EESZT adminisztráció (a védőoltás beadását a “felhőben” minden esetben rögzíteni kell)

3.: oltóanyag beadása, melyben orvos és asszisztens vesz részt a kérdőíven szereplő információk átnézését követően

4.: megfigyelő helyiség – külön személyzettel

5.: vakcinát felszívó szakdolgozók, akik egész nap az új ampulla felbontásával és kiadagolásával foglalkoznak.

Ebben nincs benne az a szervezési munka, ami alapján a pácienseket az oltóközpontba hívják. Ezekre a munkafolyamatokat a praxisban ketten fogjuk ellátni, ezért a pácienseimtől aktív közreműködést kérek, és felhasználok minden rendelkezésre álló technikai lehetőséget, ami a munkánk megkönnyítheti.

Tájékoztatás

A Praxis Weboldal Hirdetményei közé kitettem egy tájékoztatót arról, hogy az oltás egy meghatározott lista alapján, hogyan történik. Ebben felhívtam a figyelmet arra is, hogy az oltási tervre nincs hatásom, az oltóanyaggal nem rendelkezem, feladatot hajtok végre. Nem tudok válaszolni arra, hogy a további korcsoportok mikor kerülnek sorra és arra sem, hogy milyen oltóanyag áll majd akkor rendelkezésre.

Behívás

Amikor értesítést küldök az aktuálisan oltandóknak, akkor ezt a NetDoktor Kommunikációs Moduljából csoportos e-mail kiküldésével teszem.

 

Akik közös családi e-mailt használnak, azokkal szükség esetén pontosítok. A rendszer a páciens adatlapján elmenti, hogy milyen értesítést mikor küldtem ki a számára, illetve, hogy milyen dokumentumok kerültek esetleg csatolásra. Ez nagyban megkönnyíti a szervezés adminisztrálását.

Mindenkit érintő általános információ esetén tömeges e-mailt küldök.

 

Nyilatkozatok

A Praxis Weboldalunkról letölthetővé tettem azokat a nyilatkozatokat, amelyekre szükségesek az oltás beadásához.

Megkértem az érintetteket, hogy ezeket otthon nyomtassák ki, és kitöltve hozzák magukkal a rendelőbe. Az idős pácienseimtől kiemelten kértem, hogy bátran kérjenek segítséget a feladathoz rokonaiktól, ismerőseiktől. A nyilatkozatokat a NetDoktor Orvos applikációval szkennelem, és a páciens kórlapjához fűzve, elektronikus formában is eltárolom.

Tapasztalat csere

Tervezem, hogy az aktuálisan beadott oltásokkal kapcsolatban rövid beszámolókat a honlap “AKTUÁLIS” rovatában közzé fogok tenni.

A praxis weboldala elérhető az alábbi linken:  https://h1193.netdoktor.hu/

Jó munkát kívánok!

 

NetDoktor Kommunkációs modul:

 

NetDoktor PraxisWeblap:

 

TARTSA KÉZBEN PRAXISÁT ÉS EGÉSZSÉGÉT!
Bármikor, bárhol, bármilyen eszközön…