Miközben elindult a kormányzati propaganda az október közepétől ingyenesen igénybe vehető influenza elleni védőoltásról, a háziorvosok eddig még semmiféle iránymutatást nem kaptak arra vonatkozóan, hogyan hajtsák végre a tömeges oltást úgy, hogy közben a koronavírus-járvány elleni hatékony védekezés szabályait is betartsák és betartassák.

“Nehéz és terhes időszakra kell felkészülni, ezért a járvány terjedésének megakadályozása mindnyájunk közös felelőssége. Ébernek és szabálykövetőnek kell lenni” –hangzott el Müller Cecília október elsejei sajtótájékoztatóján.

Szakmai berkekben már elindult a diszkurzus, hogy jelen körülmények között miként lehet a lakosság tömeges oltását a lehető legnagyobb biztonságra törekedve megvalósítani.

A DeriCom igyekszik minden olyan támogatást megadni, amit szoftverfejlesztőként adni lehet.

A NetDoktor Dokumentumtárában található Oltási nyilatkozatot a szoftver az ellátás alkalmával automatikusan kitölti a páciensre vonatkozó adatokkal.

Oltási tájékoztató és belegyező nyilatkozat digitális formában kiküldhető azoknak a pácienseiknek, akiknek az email címe korábban már rögzítve lett a programban. A NetDoktor Kommunikációs Modulja lehetőséget biztosít a tömeges e-meil küldésre. Így a pácienseknek lehetőségük lesz nyugodt körülmények közt megismerni az oltással kapcsolatos tájékoztató tartalmát, előzetesen meg tudják fogalmazni mik azok a kérdések, melyekre nem kaptak választ a tájékoztatóból, sőt a beleegyező nyilatkozatot akár ki is nyomtathatják, és aláírva hozhatják magukkal, amikor az oltás beadatása végett felkeresik a háziorvosukat. Az orvosoknak nem szükséges ezeket a nyilatkozatokat papír alapon eltárolni, használhatják a NetDoktor Orvos applikáció szkenner funkcióját, mellyel a papíralapú dokumentumok fotóit pillanatok alatt a páciens kórlapjához lehet csatolni.

Az applikációk remekül kiegészítik a rendszert, a NetDoktor Orvos applikációhoz hangrögzítő és szkennelés funkció is tartozik, így minden dokumentumot (ABPM, Holter, stb.) be tudok emelni a beteg dokumentációjába.” – Dr. Kutnyánszky Valéria

De mi van akkor, ha a beteg nem tudja az otthonában kinyomtatni a nyilatkozatot, vagy az e-mail címét sem ismerjük, amire előzetesen elküldhetnénk neki az oltásról és az oltás beadásáról szóló tájékoztatóval együtt a nyilatkozatot?

Ilyen esetben lehet hasznos segítség a NetDoktor Orvos applikáció aláírás funkciója. A NetDoktor képes a kiválasztott dokumentumokat akár mobil eszközön is megjeleníteni, és miután az érintett elolvasta azt, a kijelző képernyőjén azonnal el is láthatja a kézjegyével. Ezt követően a dokumentum bekerül egy digitális tárba, ahonnan bármikor előhívható.

Ha szeretne többet megtudni az app rendelést támogató funkcióiról, nézze meg a bemutató videót.

A NetDoktor-Orvos alkalmazás ingyenesen letölthető a Google Play (android) és az AppleSore (iOS – iPhone) ) on-line áruházakból.