Ukrajnai menekültek ellátása

A menekültek közt sok a gyerek. Ellátásuknak a feladatát több háziorvos osztja meg egymás között. Munkájukat egy online elérhető közös platform megalkotásával támogatja a NetDoktor Miskolcon.
Ukrajnai menekültek ellátása

Már több mint százezer menekült érkezett Ukrajnából Magyarországra. A magyar állam regisztrációs pontokat alakított ki a fogadásukra, ahol a rászorulók egészségügyi ellátást kaphatnak. A betegeknek a rendszeresen szedett életmentő gyógyszereket, antibiotikumokat, láz- és fájdalomcsillapítókat a mobilgyógyszertárak biztosítanak.

Az ellátásuk ezt követően a tartózkodási helyük alapján illetékes egészségügyi szolgáltatók feladata.

A menekültek ellátásának jogszabályi háttere

Az EMMI tájékoztatása szerint napokon belül közreadják a menedékesek ellátását szabályozó eljárásrendet és gyógyszerfelírási szabályokat.

Addig a jelenleg életben lévő szabályozás az irányadó. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő az ukrán állampolgárok ellátására vonatkozó iránymutatása szerint, az „ukrán állampolgárok átmeneti magyarországi tartózkodásuk alatt sürgősségi ellátásokra jogosultak a társadalombiztosítóval szerződött egészségügyi szolgáltatónál. …. A teljesítményjelentés az eddigiekben alkalmazott jelentési szabályok szerint történik „3” térítési kategória megjelölésével.”
Az Ukrajnában jogszerűen tartózkodó és most menekülni kényszerülő harmadik országbeli állampolgárok részére is biztosítani kell a „járványintézkedéseken túl a mentést és a sürgős szükség szerinti ellátást.” Ezeket az eseteket a 43/1999. (III.3.) Kormány rendelet szerint „S” (Magyarország területén tartózkodó beteg 4. § (10) és (11) bekezdése szerinti, más forrásból meg nem térülő sürgősségi ellátása) térítési kategóriában kell lejelenteni.
Bővebben >>>

FONTOS: Az útlevél szám, vagy más nyilvántartási szám alapján az EESZT-be történő adatszolgáltatás megoldott, de ezekben az esetekben – bár nem kötelező – javasoljuk a felírási igazolás kiadását.

A menekült gyermekek ellátása

A menekülők között nagyon sok a gyerek. Őket a Nemzeti Népegészségügyi Központ iránymutatása alapján „a hazai oltási naptár szerint az esedékesség idején, életkoruknak megfelelően védőoltásban kell részesíteni.”

FONTOS: Az ukrán oltási rend a magyartól eltér, ezért az alábbi képen szereplő információk a gyermekek ellátásában különösen hasznosak lehetnek.

(Ukrajnában a pneumococcus elleni vakcináció, a meningococcus B, ACWY nem szerepel az oltási programban.)

A menekültek ellátását segítő szolgáltatás a NetDoktorban

A NetDokor online működéséből adódóan a regisztrált felhasználók számára bárhonnan, bármikor, bármilyen informatikai eszközről elérhető, és a praxisok meghatározott jogosultságok mellett könnyen összekapcsolhatók. Erre alapozva került kialakításra az ukrán menekült gyermekek ellátását támogató többfelhasználós NetDoktor rendszer Miskolcon.

Több miskolci házi gyermekorvos megkeresésére a NetDoktorban létrehoztunk egy olyan platformot, ami abban segíti a menekültek ellátását, hogy a menekült szálláson lévő gyermekek adatai és a velük kapcsolatos ellátások (vizsgálatok, védőoltások, gyógyszerfelírások, stb.) egy közös adatbázisba kerülnek. Így az ellátásban szereplő gyermekorvos akár a szálláson, akár a rendelőjében el tudja látni a gyermeket, és a saját EESZT kódjával tudja az ellátást illetve a vényfelírásokat adminisztrálni. Így bár több miskolci gyermekorvos osztja meg a feladatot egymás között, mégis minden érintett gyermek kórtörténetét minden orvos folyamatosan követni tudja a helyszíntől függetlenül.

További Blog

Váltson NetDoktorra!

Kérje kötelezettségmentes, ingyenes bemutatónkat.
Maximális támogatással!